Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Szita Károly

Gergely Zsófia Itthon

Táblákon kivirágzott penész várja a szétáztatott kaposvári iskola diákjait?

Sajátos helyi szokás lett Kaposváron, ahogy a májusban özönvízszerűen elázott iskola diákjainak családja és a kétségbeesett tanárok kívülről azt figyelik, dolgoznak-e a tönkrement épületen, lesz-e helyük, ahol becsöngetnek szeptemberben. Még az is felmerült, hogy az országban egyedülálló módon itt a nyári vakáció után kapásból iskolaszünettel indul a félév. Kérdés, hogy a helyi nagy beruházásoknál rendre befutó cégnek vajon miért nem volt elég egy egész nyár a károk elhárítására. Az önkormányzattól ezt hiába próbáltuk megtudni, a polgármester lapít.

hvg.hu Itthon

Magyar Nemzet: Lelkes ügynök volt Szita Károly

A vezető fideszes politikus a Kádár-rendszer elkötelezett híveként jelentett „a mások életéről” – derül ki a lap által megszerzett, eddig ismeretlen állambiztonsági iratokból.

Windisch Judit Itthon

Vajon tudják a fideszes polgármesterek, hol az 1300 befogadott menekült? – Videó

Altusz Kristóf államtitkár a minap bevallotta: tavaly 1300 menekültet fogadott be Magyarország, csak erről a menekültek biztonsága érdekében nem beszéltek. Az MSZP szerint ezzel stikában végrehajtották a Soros-tervet. Több száz fideszes polgármester gyűlt össze a Bálnában, hogy a migránsválságról beszéljen, ott elkaptunk néhány embert, hogy megkérdezzük, tudják-e, hol vannak a befogadott menekültek.

Windisch Judit Itthon

Szintet lépnek a rettegésben: A Fidesz a tűzoltózenekarban is migránssimogatót lát

Pénteken új színházi előadásnak lesz premierje: Szita Károly meghívására a fideszes vezetésű megyei jogú városok a bevándorlást szorgalmazó civil szervezetek ellen lépnek szövetségre. Jó harc ez, mivel betelepíteni senki sem akar, az ellenségnek beállított alapítványok pedig eszköztelenek az ilyen támadásokkal szemben. Ha bejön az első előadás, a 2019-es önkormányzati választásokig ismételgetik majd a "nemértő" közönség számára.

1 2 3 4
Velencében nősül újra Jeff Bezos

Velencében nősül újra Jeff Bezos

Búcsúzóban a legütősebb amerikai benzinpusztító élményautók

Búcsúzóban a legütősebb amerikai benzinpusztító élményautók

Van az a pénz, amennyiért a fuvarozók vonattal vinnék a kamionjaikat?

Van az a pénz, amennyiért a fuvarozók vonattal vinnék a kamionjaikat?

Amerikai politológusprofesszor: Zárják ki Magyarországot az EU-ból

Amerikai politológusprofesszor: Zárják ki Magyarországot az EU-ból

Így foglalt el négy hidat pár ezer tüntető - videóriport a Pride-tiltó törvény elleni demonstrációról

Így foglalt el négy hidat pár ezer tüntető - videóriport a Pride-tiltó törvény elleni demonstrációról

Akár minden élelmiszer-kategóriára kiterjeszthetik az árrésstopot, sőt árstop is jöhet

Akár minden élelmiszer-kategóriára kiterjeszthetik az árrésstopot, sőt árstop is jöhet

Egyáltalán nem mindegy, hogy miket mondogatunk magunknak

Egyáltalán nem mindegy, hogy miket mondogatunk magunknak

Ígéretekből nincs hiány, ha a vasúti árufuvarozás fejlesztéséről van szó, pénzből annál inkább

Ígéretekből nincs hiány, ha a vasúti árufuvarozás fejlesztéséről van szó, pénzből annál inkább

Fadarabok lehetnek a chipseszacskóban, visszahívta a Müller

Fadarabok lehetnek a chipseszacskóban, visszahívta a Müller

A címlapról ajánljuk